Az egészségügy helyzete napjainkban

Az egészségügy napjainkban egy igencsak rossz irány felé halad. Az elemzések alapján, Magyarország egészségügyi

A magyar egészségügy
A magyar egészségügy

mutatói igencsak alacsonyak, a legrosszabbak között mutatkozik Európa országainak viszonylatában. Már a lakosság egészségügyi helyzete is igencsak rossznak tekinthető, ami legfőképpen az kedvezőtlen és egészségtelen étkezési szokásoknak (a jellegzetes magyar ételeknek), a magas alkohol- és dohányfogyasztásnak tudható be. Az egészségügyet tekintve elmondható, hogy a korházak finanszírozási lehetősége már régóta nem elegendő, hiszen az ország igen kevés beruházást fordít az egészségügyre, a nemzeti össztermék értékét tekintve.

Ennek viszonylatában, a betegeknek anyagi szempontból szükséges nagymértékben hozzájárulniuk az egészségük gondozásához, mellesleg még a gyógyszerek ára is igencsak magasnak tekinthető. Hatalmas problémát okoz az egészségügy hanyatlásában az orvosok elvándorlása is, elsősorban a túlságosan alacsony fizetések miatt. Mellesleg, az utánpótlás is úgymond hiányos, hiszen főként a fiatal orvosok tekintetében figyelhető meg ez a nagymértékű vándorlás.

Mindemellett, az orvosok is meglehetősen rossznak ítélik meg az egészségügyet, a megfelelő orvoshiány miatt pedig túlterheltek is. Egy országos tanulmány eredményeiből pedig az is kiderült, hogy a lakosság is elégedetlen az egészségüggyel kapcsolatosan, legnagyobb része rossznak ítéli ezt meg. Példának okáért, egy nemzetközi felmérés során, az ország a 26. helyen végzett a 27 uniós tagállam közül, ezzel csupán Görögországot sikerült maga mögé utasítania.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás