Nem hivatalos oldal

Fogtömés ár a szuvasodás mértékétől függően

Fogtömés ár

A fogászati beavatkozások díjai sok mindentől függnek, hiszen még a leggyakoribb eljárás, a tömés esetében sem mindegy, hogy milyen súlyos helyzetről van szó és az milyen eszközökkel és anyagokkal kerül orvoslásra. Tehát a fogtömés ár változó lehet aszerint, hogy egy apró lyukról van szó vagy egy olyan mértékű szuvasodásról, ami már a fog gyökerét is érinti.

Utóbbi esetén a fogtömés ár a gyökérkezelés ellenértékével is ki fog egészülni, így elmondható, hogy akkor drágább, ha valaki elhanyagolja a fogorvosa felkeresését, mintha azonnal időpontot kérne, amint valami elváltozást észlel az egyik rágóeszközén. Ugyanakkor a legapróbb beavatkozás is szülhet más és más árakat, ugyanis különféle eszközök és tömőanyagok állnak a rendelkezésre ahhoz, hogy helyrehozzanak egy ilyen jellegű problémát.

Van, hogy a szuvasodás kezelése előtt a fogkő is eltávolításra kell kerüljön és bár ez nem tartozik szorosan a tömés folyamatához, a végső fogtömés ár emiatt is megemelkedhet. Vagyis, mielőtt konkrétumokat szeretne a fogtömés ár terén, fontos bejelentkezni egy konzultációra, mert csak a pontos helyzet felmérése után lehet megmondani, hogy mire lesz szükség és az mennyibe kerül. Így van ez a húzás esetén is.

Egy metszőfog egyszerű eltávolításának díjával szemben, a szájsebészet foghúzás ár természetesen magasabb, hiszen összetettebb és kockázatosabb műveletről van szó. Utóbbi általában a bölcsességfog kihúzása,illetve műtéti eltávolítása esetén kerül előtérbe, azonban egy-egy elromlott fog is szükségessé teheti a szájsebészet foghúzás ár megismerését, illetve meghatározását.

Azonban fontos, hogy ilyenkor ne a pénz legyen az elsődleges, hanem minél hamarabb megtörténjen a beavatkozás, mert a rosszul nőtt bölcsességfog és a nagymértékben szuvasodott kis- vagy nagyőrlők is jelentős egészségügyi kockázatot jelentenek. A szájsebészeti foghúzás ár semmi ahhoz képest, amilyen szenvedést tudnak okozni ezek. Ha ilyen jellegű gondja adódna, minél hamarabb keressen fel egy szakértőt és beszéljenek meg időpontot az eljárás kivitelezésére!

Print Friendly, PDF & Email