Nem hivatalos oldal

Kültéri csocsóasztalok sokasága várja Önt!

Kültéri csocsóasztal

A szülőknek sok esetben gondot jelent az, hogy mivel foglalják le gyermekeiket, hogy ne a tévé vagy a számítógép előtt töltsék idejük nagy részét. Ez az utóbbi időben egyre többeknek fontossá válik, hiszen mind jobban hangoztatják a szakemberek, hogy milyen káros hatással vannak az említett eszközök a kicsikre.

A kültéri csocsóasztal segítségével azonban még az elektronikai kütyük legnagyobb rabját is ki lehet csalni a szobájából, hiszen remek szórakozást biztosít. A szabályokat igen könnyű elsajátítani, sőt, aki focizott már életében, nem is igazán szükséges elmondani. Lehet ketten, de akár négyen is játszani, sőt, versenyeket szervezni. Amelyik csemete belekóstol a csocsózás élvezetébe, biztosan nem akar már a tévé előtt ülni, hanem inkább kint játszani az izgalmas meccseket.

Persze nemcsak a gyerekek merülhetnek bele a játékba, hanem a felnőttek is. A kültéri csocsóasztal felnőtt változata őket várja. A csocsoasztal.hu oldalon számos méretben vásárolható, állítható vagy fix lábakkal, többféle színben, stílusban.

Print Friendly, PDF & Email