Miért kerülhet egy mikrohullámú sütő 20 és 200 ezer forintba is?

Márkabolt mikrohullámú sütők
Márkabolt mikrohullámú sütők

Vannak olyan konyhai eszközök, amelyek ma már egyetlen háztartásból sem hiányozhatnak praktikusságuk miatt. A rohanó hétköznapokban kifejezetten jól jönnek azok a készülékek, melyek segítségével a finomságokat gyorsabban az asztalra varázsolhatjuk. Tipikusan ilyen a mikrohullámú sütő, mely melegítésre éppen úgy alkalmas, mint komplett ételek elkészítésére. A bármilyen étkezés előtt hasznos szolgálatot tevő készülék ma már nélkülözhetetlen a konyhából. Tény azonban, hogy aki vásárlás előtt áll, nincs könnyű helyzetben, hiszen a piaci kínálat rendkívül széles. Nem csak tudásukban, megjelenésükben, elhelyezhetőségükben, de természetesen az árakban is nagy különbségek adódhatnak az egyes készülékek között.

A Márkabolt.hu összehasonlító oldala szerint akár tízszeres árkülönbség is lehet, s míg a legolcsóbb fajtákat már 20 ezer forint körüli összegért beszerezhetjük, addig a minden extrával ellátott, rengeteg funkcióval rendelkező típusokért akár 200 ezer forintot is elkérhetnek. De mégis miben áll a lényegi különbség? Mi alapján érdemes választani a rendkívül széles kínálatból? Elsősorban azt kell eldöntenünk, hogy szabadon álló fajtát szeretnénk otthonunkban tudni, vagy inkább a beépíthető mikrohullámú sütő mellett tennénk le a voksot.

Ha ebben már sikerült döntésre jutnunk, úgy célirányosan keresgélhetünk tovább. Tény, hogy a beépíthető változatok sokkal többe kerülnek, mint a hagyományos fajták, de ha a konyha kialakítása ennek megfelelő, és persze esztétikai szempontokat is fontosnak tartunk, akkor a beépíthető típusok valóban a legjobb választásnak bizonyulnak.  Az árak a mérettől is függenek, így egyéni igényeink szerint letehetjük a voksot a 17 literestől egészen a 28 literes űrtartalommal bíróig bármelyik mikro mellett.

Amennyiben nem elégszünk meg a csak mikrohullámú funkcióval, úgy választhatunk olyan készüléket, mely grilles mikrohullámú, sütő és hőlégkeveréses funkcióval is bír. Persze a design sem elhanyagolható szempont, így a fehér mellett az ezüst és a nagy népszerűségnek örvendő rozsdamentes (INOX) is megtalálható a kínálatban. A lehetőségek száma tehát végtelen, a választáskor egyéni igényeink, a beépíthetőség és az árak függvényében érdemes az ideális típus után keresgélni, mely a későbbiekben hű segítőtárs lesz a konyhában.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás