A tetőszerkezet bármelyik ingatlan meghatározó része, ezért nem szabad elkapkodni a döntést, amikor annak az építésére, felújítására kerül sor. Alapvetően a támrendszert többnyire fából készítik, de ipari és mezőgazdasági létesítményeknél gyakran előfordul a fémszerkezet alkalmazása ilyen céllal. A másik fontos elem a megfelelő fedőanyag kiválasztása.
Hagyományosan ez valamilyen cserép szokott lenni. Nagyon régen még nádfedél, zsindely volt felrakva, majd megjelentek a kezdetben égetett kerámia, később a betoncserepek. A fejlődés itt nem állt meg és mára egyre gyakoribbá váltak a hidegen hengerelt acéllemezekből készült fedélváltozatok.
Ismerd meg a különféle fedőlemezeket!
Itt leginkább a trapéz-, illetve cserepeslemezek azok, amik versengenek egymással. Anyagukat, kialakításukat tekintve az eljárás nagyon hasonló. Mindegyik horganyzott, tehát cinkkel végzett felületkezelést és esetenként még egy műanyag bevonatot is kaphat. A különbség leginkább a formai kiképzésben rejlik.
A Pascal szerint a cserepeslemeznek meg a trapézlemeznek is megvannak az előnyei tetőfedő anyagként. Amit érdemes kiemelni a cserepeslemez mellett, az a kiváló hasonlóság a hagyományos társaihoz. Ennek következtében, sok esetben még műemlékvédelmi épületekre, templomokra is tökéletesen illeszkedik. Távolról, szinte senki sem tudja megkülönböztetni az eredetitől, csak a tulajdonosa van tisztában vele, hogy mi borítja az otthonát. Mindkét elemtípus mellett szól, hogy könnyű velük a munka.
A felrakásuk módszertana szintén megegyezik. Bár elsőre egyszerűnek tűnhet a feladat és némi hozzáértéssel tényleg könnyen elvégezhető, de azért nem árt, ha bevonásra kerülnek a képzett szakemberek, akik a gyakorlati tapasztalatból kiindulva tudják, hogy melyek azok az eljárások, amelyeket sikerrel használhatnak. Így pedig valóban gyorsan felkerülhetnek a fedőelemek.
Számos előnnyel bírnak a fedőlemezek
Súlyukat tekintve sokkal kevesebbet nyomnak, mint a megszokott társaik. Ennek hála, csökkenthetőek az alkalmazásukkal a szerkezeti terhelések. Régi épületek felújításánál könnyen megspórolható a gerendázat teljes cseréje, mert elég lesz a sérült darabokat pótolni. A terhelés visszaesésével pedig még a falakra és alapra is kisebb nyomás fog nehezedni. Ami viszont a trapézlemez mellett plusz érvként szolgál, az a sokoldalúság.
Kerítés, homlokzati burkolat, garázskapu, állmennyezet ugyanúgy készíthető belőle. Nehezen lehet betelni az előnyeivel, ami egyértelműen megmutatkozik az azzal szemben támasztott folyamatosan növekvő mennyiségi igényben. A bordamagasság eltérhet, ezért ezt fontos figyelembe venni a rendelés során. A zaj mindkét kivitelnél hátrányként szokott megjelenni.
Az esőcseppek hanghatása zavaró lehet, de megfelelő szigeteléssel nem érezhető, legfeljebb a szabadban jelenthet problémát. Összességében elmondható, hogy a formát tekintve, a cserepeslemez az, ami leginkább stílusosnak nevezhető, de amennyiben a dizájn nem feltétel, úgy a trapézlemez szintén ideális döntésnek minősül. A Pascal kínálatában többféle szín rendelhető meg, illetve méretre vágás és házhozszállítás egyaránt kérhető.